Fontos film. Fontos és furcsa egy film. A legfontosabb film a rendszerváltás óta. Nem Oscar díjas és nem hal meg benne senki gázkamrában. Csak egy főiskolai film, csak egy Moszkva Tér. Csak Török film. Rengetegen elemezték már a Moszkva teret, rengetegen írtak rengeteg féle véleményt. Ebben a rengetegben szeretném elhelyezni saját elemzésemet. De csak azért, mert Magyarország ma: Petya akkor.
Ne legyünk naivák, a film tele van hibával. De tele is kell lennie, hiszen vizsgafilm egy olyan világban, amelyben a vizsgák egyre fontosabbak. Életünket a vizsgák szegélyezik, azok határozzák meg. A nagy pillanatok, a nagy romantikus momentumok, amelyek ellen nem akarunk tenni, de nem is tudnánk. Mi vagyunk a történelem fonala, és a történelem könyörtelenül fonogat minket, ahogy azt ő akarja. Ez a sodor, amely elvisz minket pedig olyan, mint a szerelem. Vad, zabolátlan mégis nyugodt mederben csordogáló patakocska, nem pedig vízesés. A hirtelen döntésekről szóló film, nem is igazán a rendszerváltásról (vagy annak hiányáról) szól, hanem a benne tengődő emberekről. A sorsokról, és a nagy betűs lehetőségekről, amelyek minden pillanatban ott vannak, csak nem tudjuk, hogy milyenek is ezek.
A történetet, ha lehet, most nem ismertetném, mindenki ismeri, és mindenki szereti hisz kedves kis anekdota, aranyos, jópofa és van benne egy Boci mama. De a Moszkva tér ennél kicsit több, több mint egy kilencvenes évek „zabolázástalan” divatirányzatainak emlékműve, több mint egy Goodbye Lenin!, de több mint első szerelem film. A Moszkva tér magában foglalja azt a rög magyar valóságot, amellyel olyan nehéz még manapság is szembesülni. Egy igazi tételmondat van a filmben, amely érdemi, ez pedig értekezésem címe.
A Moszkva tér világa szétesőben van, mint a mai Magyarország. Mindenki menekül, mindenki kapaszkodik és mindenki próbál boldogulni. Ki úgy, hogy beáll a sorba, ki pedig kiáll belőle. De a legtöbben menekülnek egy jobb életbe. Magyarországnak nem ez a fajta miliő a halála. Hanem az hogy a film még mindig aktuális és közben eltelt már 28 év. Számmal írtam le, hogy könnyen érthető legyen mindenki számára. Ez a szám rettenetes, az idő, amelyet a film megörökít pedig egy fiatal ország első bukdácsolásait mutatja be, de ezt a filmet manapság nem a retro miatt szedjük elő, hanem mert meg szeretnénk érteni a mai helyzetet. 2018-ban ez a film pontosabb képet a társadalom lelki állapotáról, mint bármelyik dokumentumfilm. Egy Híradó se adja vissza jobban azt a hangulatot, amely manapság uralkodik az országban, és ezért kortalan a Moszkva tér. Mert nem reflektál, hanem megmutat, kiélez és belénk vágja a fájó igazságot: Itt kurvára nem változik semmi.
Manapság ugyan nem Zsigulik járnak az utcákon, de a benne ülő emberek sajnos a régi idők emberi Zsigulijai. Mi is emberi szovjet emlékművé változunk, csak az a kérdés mikor. Petya ki akar szakadni, meg is teszi. Ám Boci mama iránti szeretete visszahozza ide. Ez a film legnagyobb traumája. Ez a fiatal srác bejárja fél Európát szerelméért, és amikor odaér, kicsit élvezi csak a Nyugat fényét. Inkább hazatér a nagymamájához, mivel már csak ő tartja ott az országban. Barátai ugyan jelen vannak még életében, de láthatóan a kötelékek ellazulnak az iskola után, pont, mint az életben és pont úgy ahogy a film végén a narráció meg is említi. Nem Magyarország hozza vissza, de még csak nem is a csalamádés hamburger. Ez a fajta bűntudat érzés, és családhoz való ragaszkodás tartja vissza az itt maradt embereket is manapság. Semmi más, mert ebben az országban a néplélek halott, a kollektív tudat elsorvadt, és már nincsenek ideáljaink. Elhagyott minket a saját szerencsénk is, nem bírta tovább azt, ami itt folyik. Petya már-már egyenlő a Londonba készülő fiatal lelkivilágával. Furcsa egy film amelynek hibája az erénye is: Mindig aktuális.
