Milyen alapkritériumai lehetnek egy jó sci-fi-nek? Nos, elsősorban a nagyon jó alapanyag. Kevés olyan film van, amely elkészülte után jelent meg könyv formában. Persze vannak példák a másik oldalon is. De vannak az olyan „klasszikus” sci-fik, amit az embernek időről időre meg kell néznie, hogy meghaljon benne valami. Mert ezek a filmek nagyon sokat elvesznek belőlünk, és kipótolják valamivel, amit egész életünkben nehezen tudunk megemészteni.

Az 1968-as eredeti film sokban eltér ugyan a regénytől, amelyet a francia író Pierre Boulle alkotott meg. A könyv alaptézise szerint egy idegen bolygóra kerül az újságíró és csak a könyv legvégén helyezi át az egész kontextust a föld környezetében. Már a film elején is vannak utalások a földre, de a főszereplő és a néző is elsikkad ezek felett, még a barlang jelenetben sem teljesen egyértelmű, hogy hol is vagyunk, de a zseniális végső snitt megkoronázza a filmet. Ez a régi sci-fik nagy erénye, a hatalmas cliffhanger a film utolsó perceiben, ami úgy hat nekünk akár egy gyomros. Charlton Heston parádés játéka pedig csak még tovább emeli a film értékét, sőt ettől lesz igazán jó, ettől lesz igazán „működő” dolog. Álljunk meg viszont itt egy pillanatra: Charlton Heston véleményem szerint (szakmailag is így gondolom) az amerikai filmtörténet egyik legnagyobb alakja. Nem csak azért mert szinte tökéletes színész, de remek érzékkel választja ki a rendezőket is. Ugyanis Jacobsnak ő ajánlotta Schaffnert rendezőnek, és mennyire jól tette. Ugyanis a jövőre nézve bár elkerülték, a sikerek de Schaffnert a top 10 rendező közé ültette ez a film.

Visszatérve Hestonra és az általa megformált kissé egocentrikus, szarkasztikus és örök magányos figura nem épp sci-fibe illő karakter. Társaival olykor lekezelő, elemző, mégis kalandvágyó figura láthatóan gyűlöli a régi földet és az ott élő embereket. Kineveti az olyan romantikus tetteket, mint egy ismeretlen bolygón elhelyezett amerikai zászlót, pár órára a jövendőbeli sírjuktól. Az elkövetkezendő filmek főszereplőinek egyike sem képes ennyire impulzívan átadni a nézőknek a magányos asztronauta jelenlétét. Tökéletesen megformált személyiség, aki minden maga mögött hagyva egy új planétára vágyik, ahol végre felfedezhet az embernél jobb teremtményt. Ez pedig a karakterének hatalmas iróniája, ugyanis amit talál az se nem jobb, se nem újabb, mint amit maga mögött hagyott. Taylor karaktere ugyan nem sokban hasonlít a regény főhősére mégis még rá tudtak építeni négy filmet. Olyan legendáriumot sikerült építeni köré, amelyet csak Heston tud megformálni a képernyőn, egy igazi klasszikus karakter egy klasszikus sci-fiben.

A film igaz tragikuma is Taylor passiója a filmvásznon. A történetben folyamatosan megalázzák, ketrecben tartják és vizsgálgatják, elnémítják akár egy igazi állatot. Mégis karaktere szinte megtörhetetlen képtelenség egy ekkora jellemet megszorongatni, ám a film végén ez a büszke férfi mégis térdre rogy, ugyanis oda került ahonnan elmenekülni akart. A földre. Ez adja a film igazi víg iróniáját és ettől lesz újra és újra megtekinthető. Mert egy jellem végső lebontását láthatjuk, amely a folytatásban csak még tovább fokozódik, míg végül Taylor lesz az, aki megnyomja azt a bizonyos gombot. Mivel a filmeket epizódónként összekapcsolták, fontos előre jeleznem, hogy az első két film egy alternatív földet mutat be, ahol az Aldó nevű majom az atomháború után felemelkedett és megalkotta a majmok új társadalmát, az embereket pedig uralma alá hajtotta. Miután kialakult ez a történet szál, Taylor itt csatlakozik be és valószínűleg az ő jelenléte bolygatja meg teljesen a történelem alakulását, amely végül egy új alternatív jövőt hoz létre, ahol Aldó nem mást, mint egy dicső hadvezér, de nem ő az, aki felemeli a majmokat az emberke fölé. Mivel a második részben az első föld végleg elpusztul (hívjuk eredeti földnek) két majom elmenekül a planétáról, és látják, ahogy a tűz elemészti azt. Ahogy Taylor is tette ők is a Hasslein kanyarral visszatérnek a 70-es évekbeli földre és létrehozzák az alternatív földet, ahol Taylor már nem játszik szerepet, csak sokkal később, mint az eredeti felbukkanása. Így Cézár lesz a jövendőbeli hadvezér, aki végleg legyőzi az emberiséget, egy forradalom folytán, amelyet a majmok háziasítása indukál. A hatalmas kutya és macskavész eltörli a földről az össze háziállatot, az emberek ezért fordulnak a majmok irányába, hogy őket háziasítsák. Innentől pedig egyenes út vezet a forradalomig, amikor is az elnyomott és rabszolgasorsba taszított majmok fellázadnak az utópiában élő emberek ellen. Létrejön a nagy háború, amit végül egy atomháborúval próbálnak az emberek befejezni, de sajnos csak önmagukat pusztítják el vele. A majmok pedig új fajként felemelkednek és átveszik a föld irányítását. Meghozzák az egyik legfontosabb szabályt, ami elősegíti a fejlődést: Majom nem öl majmot. Ez pedig a legnagyobb társadalomkritika, amelyet az öt film magában hordozhat. Ugyanis az értelem első igazi jele a saját fajtánk szent és sérthetetlen épsége. Majom nem öl majmot, csak az ember öl embert.

Hat filmet kellene megvizsgálnunk, ha a magyar kereskedelmi tévékre, hagyatkoznánk, de a hatodik film csak a sorozat összeollózót laza szerkezetű tévéfilmje, amelyet nem értékelhetünk önnálló filmként, mivel saját forgatókönyve talán soha nem is volt. A sorozat szinte alig fellelhető, nekem eddig nem sikerült sehol sem összefutnom vele. Az öt film viszont elég jó minőségben szinkronizált és sokszor leadott film. Az első kettő még igazi mozisiker volt, a maradék három pedig csak amolyan utózönge, de azok is a legjobb fajtából. Mert bár láthatóan kevés költségvetésből készültek, megtartották a filmsorozat belső legendáit és nem szakadtak el a cselekménytől. Viszont le kell szögeznünk, hogy az első két film, és az azt követő három külön „világban játszódik”. Az első kettő tekinthető az eredeti föld bukása majmok felemelkedése történetnek, amelynek végét Brent és Taylor alakítja. Persze évekig lehetne arról vitatkozni, hogy Taylor az eredeti majom felemelkedésnek is részese volt-e vagy csak az ő megjelenése indított el egy olyan láncolatot, amely az öt filmben csúcsosodik ki. Az viszont bizonyos, hogy az utolsó három film (nevezzük új trilógiának, bár régi soha nem is volt) már más történet köré épül. Taylor legendáriumát erősítve természetesen, később a majmok már úgy is tekinthetnek rá, mint történelmük elindítójára, az ős csíra elvetőjére, pedig ő vad majmokkal nem találkozott.

A harmadik film sajnos kissé elbagatellizálja a dolgokat, de remek kis vasárnap esti filmmé kerekedik, amikor a majmok megérkeznek a földre. Fontos megjegyezni, hogy a film nem komolytalan, csak játékos, amely nem hátránya a filmnek. Kissé lazább szerkezettel, de szigorúan tartva magát az előző filmek Taylor legendáriumához a maga másfél órás játékidejével majdnem tökéletes B mozi. Fontos megjegyezni még, hogy a harmadik film a leghátborzongatóbb módon vetíti előre az emberiség bukásának elkerülhetetlenségét. Zira és Cornelius megjelenése a földön pedig végleg elindítja az új trilógiát, és az új történelmet, amelyben Taylor valószínűleg már nem kaphat annyi szerepet, hiszen a majmok kifejlődése nem természetes úton meg végbe, ugyanis Zira már terhesen érkezik a földre, tehát létrehozhatják sajt új kolóniájukat. Afféle föld újrakolonizálás. Az emberiség három filmen végighúzódó majomfélelme itt még annyira nem felelhető, mint az ezt követő két részben, amely az ötödikben csúcsosodik ki paranoid módon. A negyedik film talán a legbrutálisabb és legrealisztikusabb mind az öt mozi közül. A majmok rabszolgasorsba hajtásának bemutatása bár kissé kezdetleges a CGi-hez szokott szemünknek, de akkoriban ez teljesen modern megoldás volt. A film Cézár helyezi a központi figurának, amely eltér a szent tekercsekben írtakról, ahol az első beszélő majmot Aldónak hívják, az ötödik filmben viszont már ő is felbukkan, igaz nem épp pozitív szerepben. A negyedik film talán a legizgalmasabb. Bemutatja miként ébrednek öntudatra a majmok és úgymond igazságot szolgáltat nekik. Hiszen láthatóan az emberek afféle háziállatnak tartják őket, holott sokkal fogékonyabbak és érzékenyebbek. Az intelligenciájuk már eléggé fejlett ahhoz, hogy szervezkedni kezdjenek és Fernando (Cézár nevelőapja) halála után bizonyossá válik, hogy önmaguk felszabadítása most a legfontosabb. A véres forradalom, amelyet később a Tűz éjászkájának neveznek, végül kegyelemmel zárul, mert Cézár igazi nagy hadvezérhez méltóan kegyelmet gyakorol a kormányzón, és elkezdi építeni birodalmát. A filmzáró mondatai pedig valószínűleg mind az öt film közül a legerősebbek.

Az ötödik film viszont egy téma köré csoportosul. Az utolsó nagy csata köré, amelyet emberek és majmok vívnak. Az emberiség paranoid képzelgése és életféltése beleviszi őket egy újabb csatába, amelyben a legyengült emberiség meg megpróbálja visszavenni, ami az övé. A mániákusan a rádióaktív város alatt patkányként élő emberek a majom városra támadnak, de a majmok egyeduralma már elkerülhetetlen. Megjelenik Aldó tábornok, amely egy paradoxon. De ha képesek vagyunk elsiklani ezek felett a bakik felett, átjöhet az üzenet, ami a legfontosabb: Majom nem öl majmot.

Az öt filmet egyszerre végignézve az embernek olyan érzése támadhat, hogy igenis van valóság alapja. Hiszen együtt élünk ezen a planétán már évezredek óta, és valamilyen szerencsés oknál fogva mi lettünk azok, akik uralkodni tudtak a többi teremtmény felett. Talán a hüvelyujjunk használata vagy a tűz megszelídítése lehet a titkunk nyitja, erre nem tisztem választ adni. De az bizonyos hogy az öt film remekül találja el azt a paranoid hozzáállást az emberiséghez, amely létezése óta jelen van társadalmunkban. Egyedül vagyunk ezen a planétán és vágyunk a társaságra, kirajzunk az űrbe, hogy keressünk valamit, vagy valakit, akivel megoszthatjuk érzéseinket és gondolatainkat. De amint megjelenik, egy ilyen életforma ódzkodni kezdünk tőlük, félve markoljuk meg kincseinket és húzódunk vissza a barlangjainkba. Saját sírboltot emelünk, magunknak vasbetonból majd lebombázzuk atommal. Végül elteszünk egy végső fegyvert, egy igazi végítélet bombát (Kobalt bomba) és imádjuk, hozsannázunk a nagysága előtt. Ez a legjobb példája annak, hogy az ember csak saját magát fogadja el, és képtelen betartani még a legegyszerűbb szabályokat is. Hiszen bennünk van a vadállat, ezért gyűlöljük egymást és a majmot. Mert tőlük származunk és látjuk bennük magunkat, látjuk miből lettünk és ez elborzaszt. Így már nem tudjuk önnön nagyságunkat imádni, képtelenek vagyunk elfogadni a tényt: Nem biztos, hogy egyedül vagyunk, és kizárólagos jogot formálunk erre a kis kék bolygóra.

A majmok bolygója 4 (Conquest of the Planet of the Apes) záró mondatai:

- Hát mit láttál itt ma?! Holnapra ötkontinensnyi majom fog itt megmozdulni.

- Késekkel fegyverek ellen? Petróleumlámpákkal lángszórók ellen?

- Ahol tűz van, ott füst is van, és az én népem a mai naptól kezdve meglapul ebben a füstben és együtt működik és tervez. Mert eljön az emberiség elkerülhetetlen bukásának a napja. Az a nap, amikor véglegesen és önpusztító módon saját fajtája ellen fordítja fegyverét a nap, amely meg van írva az égben, amikor városok pusztulnak, el rádió aktív hamu alatt a tenger élővilága kihal, a föld pusztasága válik, és akkor én kivezetem népemet a rabságból. Igen a rabságból és fölépítjük városainkat, amelyekben az embereknek nem lesz helyük legfeljebb szolgaként. Létrehozzuk hadseregünket saját vallásunkat, saját dinasztiánkat, és ez a nap elérkezett. Máris! … de most … most félretesszük gyűlöletünket, letesszük fegyvereinket. Had múljon el harc nélkül az éjszaka. De azok, akik eddig a gazdáink voltak, mostantól a szolgáink, és mi habár nem vagyunk, emberek példát mutatunk emberségből. A sors isten akarata, és ha az ember sorsa az, hogy szolga legyen ez is isten akarata. Uralkodjunk rajtuk hát könyörületesen, és megértéssel. Így hát, űzzétek ki magatokból a bosszúvágyat. Ma éjjel megszületett a szemünk láttára: A MAJMOK BOLYGÓJA!

A majmok bolygója - Planet of the Apes - 1968

A majmok bolygója 2 - Beneath the Planet of the Apes - 1970

A majmok bolygója 3 - Escape from the Planet of the Apes - 1971

A majmok bolygója 4 - Conquest of the Planet of the Apes - 1972

A majmok bolygója 5 - Battle of the Planet of the Apes - 1973