"Szeretem. Így tudok segíteni, ezzel. Nincsen stratégiám. Nincs A terv, nincs B terv, nincs semmi. Szeretet van. Ennyi..." - Anya

Gery akár átlagos Budapesti lakos is lehetne. Minden nap tömegközlekedik, ücsörög, „dolgozik”, barátai vannak. Ám Geryt egy kamera követi pár napig mindenhova. Gery drogfüggő. Egy nyugdíj előtt lévő drogfüggő, de itt a nyugodt évek már nem a pihenést jelentik, hanem a halált. Gery egy átlagos drogos, Horváth Balázs pedig egy átlagon felüli filmet készített: mindent rögzített.

De a film nem is igazán Geryről szól. Nem arról középkorú fiatalemberről, akinek arca nem a pénzügyi gondok vagy egy behajtó cég miatt van beesve. Még csak nem is a Xanaxtól vagy Rivotriltól. Ő a dizájner drogok rabja. Ez a kivetett csoportja a magyar társadalomnak még a heroinisták alatt áll, de egy kicsit feljebb helyezkedik el a Blahán tarháló emberek felett. Ő nem lop (bár folyamatosan próbálkozik), nem koldul (mást mégis odaküld és segít neki), Gery csak él. A mindent rögzíteni stílusban igazán nincs kihívás: odamegyünk, és ha jó a téma, akkor adja magát a vágás és a zene is.

De így készül egy dokumentumfilm? Nem mondhatnám. Horváth Balázs rengeteg mini dokumentumfilmet készített már az Index számára, és Gery sem most kerül először a kamera lencséje elé. Ám az egész annyira abszurd és annyira magyar, hogy adja magát a siker és a szomorú-keserű könnyek a moziban. Tapsolnánk, de felesleges: Gery egy élőhalott. Egy olyan élőhalott, akinek az anyja a kamerák előtt vallja be, hogy az ő hibájából lett drogfüggő a fia. Saját társadalmunkra jellemzően a kamera előtt mindenki prófétává válik, ám a valóságot letagadni így sem tudják. Gery számára az élet egy hatalmas flash, amit megszakít a „Tűcsere a Moszkván” alagsorában való szédelgés és telefonálgatás, hátha jobb lesz minden. Hátha nem tűvel a karjában kell meghalnia, hanem mint a rendes nyárspolgárok: ágyban és párnák, illetve csekkek között. Az ő motivációja a szabadság, Horváth Balázs motivációja pedig a mindent rögzíteni.

A történet nem lehetne kerek egész Gery barátai nélkül. Valahogy az egész film a társadalom átfogó képét mutatja be: az anya, aki önmagát sem találja, nemhogy a fiát; a hű barát, aki a Duna-parton órákig keresi a vénát, közben összevérez mindent. Ez maga a magyar társadalom. Mindenki keres valamit az életében, amitől teljes lehet. Ne ítélkezzünk Gery felett! Ők ezt az utat válaszották, és ha Dr. Zacher Gábor éleszt újra tizenötször, az lehet van akkora önpusztítás, mint egy szalag mellett állni, és olyan dolgokra gondolni, amelyeket soha nem volt bátorságunk megtenni. Ha mi vagyunk a szalag mellett álldogáló munkás, akkor Dr. Zacher Gábor legalább egy isten a drogosok szemében.

Horváth filmje erős. Nagyon erős, mert alig használ narrációt. Minimális az interakciója a nézővel, mozija mégis intim. Gery miatt lesz intim, aki képes a nézők előtt levetkőzni és átöltözni, és azt a pár másodperces vagy perces boldogságot (amikor megtalálja a vénát és minden fasza lesz) megosztani a nézővel. Gery szeme minduntalan mesél: „itt van előttetek élő holttestem, lakmározzatok belőle és a történetemből és próbáljátok meg elkerülni ezt. Üljetek el mellőlem a metrón, a villamoson vagy a buszon. Amivé lettem, a fájdalmas igazsága annak, amit mindenki tagadni próbál. Érzelmek halmaza vagyok, amelyet sem kifejezni, sem megfejteni már nem tudok. Túl sok történt velem, túl sokat vettek el, túl sokat adtam és vettem el másoktól. Elfogytam, és csontvázam egykori árnyékává redukálódtam. "

Mindenki nézze meg, ingyenes. Egy sör árába se kerül, de egy pakkéba biztosan nem. MIndenki számára nyitott a lehetőség, egy albakot kapunk arra a világra, amelyben valójában élünk. A társadalom egyben Gery anyja is, aki mindent megtett, mindig dolgozott és rengeteg pénzt keresett – de nem találja a vénát és most már tiszta vér mindent. A Dizájneren egy fájdalmasan igaz film, igaz emberektől, igaz emberekről.

Szerettem volna egy hatalmas elemzést írni róla, összehasonlítva rengeteg filmmel, amelyet már más szaksajtó leközölt. Jöttek itt finom hasonlítások, durva reklámszövegek, és olyan elcsépelt címek, amelyek szinte sértőek a film alkotói számára. Gery útja a rehabra ennél többet ér.
Magunkat nézzük abban a bizonyos tükörben, ám amit látunk, nem felismerhető húscsomók önkielégítése a vásznon.

Ez mi? A világunk.