"Bolyongásaimat bevégezem.
És gyökér-labirintusod
Mélyébe veszve végül meglelem,
Titánia, a trónusod."

Arszenyij Tarkovszkij - Titánia

A filmről írni kell, de érezni is. Nagyon nehéz és megterhelő ez egy átlagos író számára. Már ha ezt a szöveg összerakosgatást lehet írásnak nevezni. Az ember életében, ha egy ilyen hivatást választ, mindig lesznek olyan döntései, amelyeket nem egyszer, de legalább százszor át kell gondolnia. Ilyen lehet egy filmről alkotott véleménye, ami lehet giccses vagy bántó is. A filmekről írni nagyon nehéz, megterheli az ember szívét, nehéz súlyokat aggat rá. Nem azért mert minden film értékes és különleges, hanem mert filmekről írni olyan mintha az ember saját magát adná ki, mindenkinek. Ezek a hatalmas kockázatok, amelyeket minden napszámba veszünk egyre csak laposodnak, ahogy a filmek is. Nincs már igazi életkedv ezekben a dolgokban, nincs igazi élet a moziban. A huszonegyedik században a film olyan lett, mint a Burger King-es korona. Jópofa meg minden, de azért az utcán nem hordanánk. Nincsenek már meghasadó szívek a mozikban, nincs semmi, csak a báj és a giccs, amely végleg bekebelezte a filmnyelvet és a filmművészetet. A filmajánlás egy másik különleges dolog, kicsit erről legyen most szó.

Amikor filmet ajánlok, általában figyelembe veszem a célszemélyt, azt hogy mit szeretnék vele közölni. A film egésze is lehet nyelv és annak is kell lennie. Míg Godard széthasítja tudatunkat és játszik a dramaturgiával, addig mi szépen lassan meghasadunk saját világunkban. Minden film egy világ, amelybe bele kell, tartoznunk vagy egyszerűen nem válhatunk annak a nagyságnak élvezhetőivé. Ahogy telik az idő és az ember öregszik a régi jó filmjei fontosabbak lesznek, elkezdi őket kiemelni a többi közül. Miért? Mert különlegesek és annyi mindent elmond az ajánlóról, hogy már-már a részévé válik. A mozi terem sötétjében ülve ezek az érzések sorra előjönnek. A hideg légkondicionáló, a köhögő emberek, és a zacskók zörgése mind kizáródnak és csak az élmény marad. Te és a vászon eggyé válsz, ott ülsz hirtelen a kocsiban, vagy futsz a gyilkos elől, esetleg együtt sírsz a főszereplővel, teljesen mindegy milyen filmet nézel. A részévé válsz a filmnek, anyaga leszel egy ideának, amelyet fénnyel és kémiával repítenek egy élettelen vászonra, amely aztán világot új keretévé válik. Filmet ajánlani olyan mintha a lelked egy darabját adnád oda a másik embernek. Fontos és intim dolog ez. Kicsit személyes bejegyzés ez most, mert annak kell lennie. Eljött az ideje egy ilyen posztnak.

A célszemélyről minél többet kell megtudni, ismerni kell és felfalni annak minden gondolatát. Mint egy jó kapcsolatot, megismerni és szeretni a természetét. Ez a lány, akinek ajánlottam egy filmet, akitől annyira féltem mintha csak egy forró vaslapon kellene átsétálnom és nem látnám a határt ahol véget érnek a dolgok, szóval ez a lány, amikor filmekről kérdez, mindig elkap a hév. Újra érzem a vért az ereimben, ahogy felhígítják a homokot és eljutnak a szívemig. A film mondanivalója a lüktetés a szívemben, aki pedig képest ezt felfogni az elmém teljes befogadására alkalmas. Nagyon ritka ez, ritka, amikor egy film ugyanazt adja egy embernek, amit nekem. A filmekben élni kell, át kell érezni anyagát, mondanivalóját, ideáit mindenét ahhoz, hogy teljesen élvezhető legyen. Egy tökéletes film olyan, mint egy igazi orgazmus. Nem afféle gépies dolog, hanem igazi lassú olykor gyors ám kéjes. Amikor pedig véget ér nem a fáradtság veszi át az uralmat testünk felett, hanem az a kis bizsergető érzés, amely a talpunktól indult a fejünk búbjáig és boldogságnak hívják. Ha egy jó film a puha meleg helyére talál, amelyet szívnek és léleknek hívnak akkor én is boldog leszek. Nem azért mert én vezettem rá a kiszemelt személyt, hanem mert végre egy film megtalálta hű párját. Az ilyen dolgokat csak az értheti, meg aki meg is tekinti a filmeket, amiket ajánlok. Roppant intim ám nem lebecsülendő kapcsolat ez két ember között. Ha szerelmes az ember, verset mond, regéket ír és énekel, ha egy generációnk fiatalja úgy gondolja szíve hölgye az egyetlen, aki megértheti gondolatait akkor filmet és zenét ajánl. Ezek a filmek gyermekként fogannak meg abban a pillanatban, amikor kimondják a címet, a rendezőt vagy csak kontextusba helyezik annak ideáját. Egy filmet fel kell nevelni és a finom megnyugtató helyre kell vezetni, amit anyának, hívunk. Egy anya ölelése mindig a legmegnyugtatóbb dolog a világon, a legmelegebb és a legigazságosabb. A film, ha sikeresen célba talál, akkor nem csak a nézőt teszi boldoggá, hanem az ajánlót is. Elméink szikrái találkoznak, gondolataink eggyé forrnak és olyan gondolatok és érzések szakadnak fel durva világunk felszínéből, amely egyre ritkább. Nem szabad elfeledni soha, hogy ezek a filmek azok, amelyek minket formálnak, alakítanak, ezáltal leszünk igazi emberek, ezért leszünk azokká, akik vagyunk. A film a tökéletes közlése lelkivilágunk színeinek, egy naplemente elmesélhető, leírható, le fotózható és át is élhető, de annak elméleti mondanivalója csak a film által képes hozzásimulni a nézőhöz. Ezért fontos, hogy okosan és jól döntsünk. Rengeteget ömlengtem már arról milyen a jó film, milyen egy jó filmet megnézni és megemészteni. Ez most arról szól milyen is ajánlani.

A film életem része, a véráramomba beépülő sejtek igazi lényege. Ezeket a dolgokat csak az értheti, meg aki meg is nézi az adott filmet, és úgy nézi, meg hogy közben a lelke is rezeg rá. Ezt érezni kell, kérem alássan. Fontos és nagyon is számottevő dolog az kinek és mikor ajánlasz egy filmet. Amit én ajánlottam illetve említettem meg, az a tökéletes filmek egyike, amely ugyan átdolgozás és egy vizsgafilm újrázása ám világ annyira egyedi, mint akinek ajánlottam. Egy olyan ajánlásnál figyelembe kell venni még az ajánlott személy bőrének felszínét és tapintásának érzését is. Ezeket a filmeket embereknek csinálták, és ismerni kell azokat, akinek odaadjuk életünk e szakaszát. Ő volt az, akinek ezt a filmet úgy kerestem önmagamban, hogy közben nagyon megfontoltam lépdeltem saját álmaimon. Kerestem és kutattam pedig a választás annyira nyilvánvaló volt, és adta magát hogy csak egy gyors impulzus után találtam rá. Ekkor a film trailerét ajánlott megnézni, lehetőleg azt, amely megindítja bennünk azokat az érzéseket, amikről aztán képesek vagyunk írni későbbiekben. A film ajánlása intim, a lélek dolga. Itt az ész érv és a szenvedély kell, hogy találkozzon, üzenetet kell közvetítenie. Fontos, hogy amikor a néző egyedül marad a sötét szobában a képernyővel vagy a vászonnal akkor az ajánló szavai csengjenek fülében, nem befolyásolás ez mindinkább elkísérés a film univerzumába, egy olyan helyre ahol az idő megállítható és a visszajáró csak akkor garantált, ha tetszett az illetőnek a film. Ez a lány fontos és még fontosabb dolgokat tud kiolvasni egy-egy filmből, amelyeket nem úgy tekint meg, mint néző, hanem mint kalandor. Kicsit túl ideális ez a kép, amelyet most lefestek róla, ámbátor engedtessék meg nekem ez, ez az én filmem, akarom mondani most már kettőnk filmje. Nem azért mert annyira tökéletesen passzol hozzánk, hozzáteszem igazán nem is húzható egyikünkre sem, de mondanivalója és világa annyira tökéletesen passzol a kék szemhez, hogy fájó lett volna nem ajánlani. Vélhetően elátkoztam volna minden atomot és szub-atomot a világon, ha nem ezt a filmet ajánlom, hanem valami átlagos 120 perces moslékot. Fontos tehát kedves olvasóim, hogy a film ajánlása közben gondoljunk a másikra is, ne csak saját magunkra. A mai modern világ elvadult fiataljai soha nem a másik emberre gondolnak, minden az „ÉN”-ből indul ki és oda lyukad ki. Pedig itt már a „MI” az, ami fontos. Igenis gondoljunk azokra, akiknek ajánlunk legyünk kicsit a bőrükbe próbáljuk meg elképzelni milyen is először látni egy igazi filmet. A filmet, ha szabad ezt mondanom. Rengeteg mozi van a világban, amely megtekintésre vár, de nem mindegyik a mi mozink. Figyeljünk oda a másikra, próbáljuk meg szeretni az ő gondolat világát is, tegyük félre kicsit magunkat és legyünk egy pillanatra újra gyengén látók, akiknek kikristályosodik a tekintette, ha megjelenik a főcím. Éljük át újra a reveláció, éljünk a másikban.

Ez csak azért íródott, neked, vagyis nektek, mert megnéztétek a filmet, amit ajánlottam. De igazából csak egy embernek íródott azért, hogy el tudja képzelni azt a boldogságot, amelyet az, okoz, hogy végre újra betaláltam. Olyan dolog ez, amelyet úgy lehetne értelmezni: építsünk egy létrát, nagyon magasat és a holdig vezessen. Oda kell felmásznunk és onnan kell letekintenünk régi önmagunkra és az emberiségre, mert ez innentől fogva egy új jelenet, teljesen más megvilágítással, színnel és kamerával, kérlek ez itt már a mi filmünk. Így alakulnak ki a filmek, amelyek fontosak nem csak egy, de már két ember számára is. Túlságosan szentimentális is ez a cikk, de teljesen mindegy már. Az érzés, amely vezeti az ember szívét, agyát és életének talicskáját, amelybe vagy beleülnek mások, vagy üresen nyikorogva tologatjuk magunk előtt. Remélem, ez a film most kicsit rakott a taligába, nem csak egy filmet, de egy érzést is.

Filmet ajánlani jó érzés, boldogságot szabadít fel elkorhadt lelkünkben, újra kisarjadnak annak rég elveszett hajtásai. Szürke kis testünket félretolják és kihajtanak, kivirágoznak, már csak öntözni kell, és minden rendben lesz.