lelkiismeret; (részlet)
"az emberekben a saját erkölcsi mivoltuk fölött való ítéletmondás ereje igen különböző fokú; némelyik a kis vétséget is erősen hányja magának szemére; más a nagyobb vétséggel is meg tud alkudni, s magát megnyugtatni"
Nem szeretnék, most olyan dolgokba belemerülni, mint az újkori Olasz filmgyártás válsága, vagy a semmit mondás különlegessége az új irányba haladó olasz filmnyelvben. A Terraferma azaz A Tenger törvénye viszont kiemelkedő alkotás, aktualitása és nyerssége miatt is. Igazi realista alkotás is lehetne, ha nem lenne tele áthalásokkal modern világunk görbe tükreként. A menekültáradatra adott szociodráma és kritika mára, annyira aktuális lett, hogy kiemelkedik az amúgy semmitmondó olasz filmek sorából. Eltűntek már azok a fényes csillagok az égen, ami maradt pedig már csak apró kis szösszenetek. Egy egykor hatalmas filmipar pislákolása, de mégis milyen, pislákolások ezek kérem szépen. A magyar film képtelen volt kitermelni egy ennyire aktuális filmet, leragadtunk régmúltunknál, míg egy érzékeny társadalom a konzervatív nagypapás vonalat megugorva végül újított. Miként?
Fili a film egyik legfontosabb figurája. Ártatlan gyermeteg arca, kissé hadaró, erős akcentusa megtestesíti a
"vidéki gyermek" fogalmát. Ám Fili egy szigeten nevelkedett, ez a kettősség az, amely megpróbál ránk hatni. Egy elmaradt, vélhetően érzelmileg korlátolt fiú, apja eltűnésének hiányától szenvedvén megpróbál egy alig pár négyzetkilométeres szigeten boldogulni családjával. Ezt az olykor már-már idilli képet rondítja össze az aktuálpolitika, avagy geopolitikai helyzet, amely a migrációt hozta magával. Ezek az események a világtörténelemben ugyan nem újdonságként hatnak, de számunkra húsbavágóan eleven. Az európai embert tökéletesen jelképezi Fili karaktere egy szigeten. Európa mára szigetté változott egy szárazföldön, amelyet a valódi politikai helyzet, illetve a rögvalóság próbál felébreszteni, de nem megy. Ez talán a film egyik legnagyobb hibája, eliminálja a problémát, lezsugorítja egy családi drámává. Holott Fili az egész európai kontinens lelkiismeretét mutatja meg nekünk. Az önmagával és a gyűlölettel vívódó fiú a film közepén saját morális törvényeit átszegve menti az életét, és az „árja” lányét a tengeren a feléjük érkező emberáradattal szemben. A kép erős, annyira hogy felrémlik bennünk akár helyesen is cselekedhet, az európai szellem újra dolgozik, legalizáljuk a bűnt, amely mind a tradicionális elveket és morált áthágja, mint a globális törvényeket sérti. Haldokló embereket hagynak a vízben senyvedni és elmenekülnek, saját kényelmüket és életüket mentve ezzel. Fili ezt képtelen feldolgozni és olyan lelki gyötrelmen halad át, amely egy ilyen helyzetben ritkán látható. Elzárkózása a világtól megpróbálja lekicsinyíteni és elfeledtetni a problémát, vívódását viszont a tengerpartra vetődő élettelen tetemek oldják fel. Felszakad benne a lelkiismeret és eldobván nyugalmasnak hitt életét megmenti a menekülteket.
A film gyönyörű, a zene megkapó, ám ez a kettősség megöli a filmet. Fili és az idilli sziget rajzolata már-már megteremtene egy egyensúlyt, de a rendező túlságosan is a mikro drámák megszállottja. Nem tudunk elmélyedni ebben a történetben rendesen. Ridegen, fekete fehérben tekintjük végig a képsorokat, amelyeket egy két színfolt szakít csak meg, de, pusztán azért mert egy szigeten vagyunk. Felsejlett bennem Antonioni, vagy Fellini, akik ezt másként oldották volna meg. A művészet és az aktuális politika helyzete mindig is kutya macska területen mozgott. Itt viszont pont ebben van az egyensúly, ám a filmes eszközök összevissza vannak borogatva.
Fili végül egyedül az páneurópai szelemmel és meghozza a nehéz döntést. Elengedi a kellemes életét, megszegi a törvényt, hogy egy másik magasabb morális törvénynek engedelmeskedjen. Ez végleg megpecsételi a film hangulatát, elfelejthetjük a többi élettelen testet, akik mint egy ultramodern holokauszt, amely a tengeren játszódik, bontakozik ki a szemünk láttára. A kiüresedett testek látványa a kövér turisták gyűrűjében megható, elgondolkodtató ám cseppet sem túlzott. Minden meg kell örökíteni, ami megtörténhetett ezekben az években. Az európai lelkiismeret filmen működik, tökéletesen látható a karakterek fejlődése és kibontakozása, már csak az a kérdés mi képesek vagyunk-e a tenger törvényeinek engedelmeskedni. Képes-e a modern ember elengedni kényelmes életét és segítő kezet nyújtani az elesetteknek akkor is, ha ők a tenger felől százszámra érkeznek. Az olasz film erre kereste a választ, de csak egy öreg csónakot láttunk végül, amely a szárazföld felé vette az irányt. Megmenekült Fili lelke és az európai nézőié is, de a kérdés teljesen jogosan ott fog motoszkálni bennünk a stáblistát nézve:
Valóban képesek vagyunk erre? Megtettük, amit megtehettünk? Megtesszük?
Terraferma (2011) - Trailer
Sophie Hunger - le vent nous portera
