Vannak olyan mozik, amelyeket "élni" kell. Végig kell ülni, és meg kell halni bennük. Nemes Jeles László filmje pont ilyen, ám mégis egyensúlyozik a türelmünkön. Valamiért nem akar nagyon jó lenni, simán csak megrendítő és fájdalmas. A Saul fia a modern holocaust feldolgozások között kiemelkedő, és megható alkotás. Nincs mellébeszélés, se felirat, esetleg magyarázat. A Sonderkommando alakulata igazából nem is élő emberek. Saul a leghalottabb szellem köztük, aki egy kis időre a kedvünkért visszatér a valóságba. Megpróbál minimálisan is normális életet élni ebben az őrületben, majd, mint mindenki egyszer, ő is meghal.

A Saul fia nem azért jó, mert különleges kamerakezelésével és történetmesélésével megváltja az amúgy igencsak leülepedett magyar mozikultúrát. Nem is a tökéletesen kivitelezett vágásával és rendezésével, egyszerűen csak engedi, hogy kicsit mi is Sonderkommandósok legyünk. Az pedig nem egyszerű feladat. Végre egy igazi holocaust film, amelyben nincs felesleges giccs és sallang, csak az igazság és annak nagyon durva homályos képe. A füst, a halottak és a halál tökéletes keveredése már-már megrémíti az embert, ahogy azt kell. Saul nem azért járja végig az utat, amelyre rálép, mert el akarja temetni a fiát. Ez ugyanis lehetetlen, hősies tettei csupán azért hoznak neki megváltást, mert megpróbál normálisan élni. Úgy ahogy azt otthon tette. Ez az ízig, vérig film tökéletes allegóriája a hétköznapi középszerű emberek életének. Itt már felesleges arról beszélni mennyire is durva és groteszk volt ez a népirtás. Ezt mindenki tudja, mindenki megérti és mindenki látta a sokkoló képeket. Akit a Saul fia ezzel sokkol, az igazából eddig burokban élt. A Saul fia azt mutatja meg mennyire és tud gépes lenni az ember. A halálgyárban pedig a gépiesség igen csak kifizetődő. Az emberi gyarlóság és behódolás igazi filmgiccsével találkozunk, az üvöltöző Németek minden náci film szerves részei, ám itt azért akadnak karakterek is. Nem szeretném a film érdemeit eliminálni, erről szó se essék. A holocaust az emberi történelem egyik legnagyobb drámája, igazi vérzés a civilizáció testén, egy fekély, amelytől megszabadulni már nem lehet. Az igazi dráma nem ebből fakad, hanem a halálgyár természetéből.

Az emberek tömegeinek tűzbe menetele igazából annyira természetes ebben a közegben, hogy Sault csak 
egyetlen egy dolog billenti ki a hétköznapok rutinjából, a fia halála. Amely ugyan durva és szintén groteszk, ám nem különleges, hacsak azért nem mert az apa végig nézi a fia halálát. Innentől fogva pedig már az egész történet önmagát tolja előre. Saul megszállottságának képe emlékeket idéz bennem, olyan dolgokról, amelyeket a normális emberek letagadnak. Mindenkiben ott a megszállottság, legyen az szerelem, munka vagy éppenséggel a halál. Saul fiának teste az egész film kulcsa. Innen eredeztethető az újult akarat, egy igazi színtiszta erőfröccs, amely a nézőre is átragad. Kiragadva ezt az amúgy roppant céltudatos és rutinok által mozgatott embert egészen a halálig üldözi ez az erő. Az erő, amelyet talán a normális életre való vágyakozásnak hívhatnánk. Egy temetés a hétköznapokban nem annyira nagydolog, ám itt egyenesen arányos a szabadulással. Nemes Jeles László ezt pontosan tudta és filmjét úgy készítette el, hogy nem figyeljük Sault, hanem segítünk neki. Folyamatosan drukkoltunk neki a gödörnél, próbáltuk önmagunkat is biztatni, hogy talán sikerül azt az élettelen testet végül elhantolni, ám mint egy igazi és megkapó drámában a végkifejlet nem rózsás, hacsak Saul felszabadult mosolyát nem vesszük annak. Ám ez a mosoly leginkább az örök reményvesztett és üldözött ember végső néma monológja. A már mindegy mosoly, a boldogság mosoly és mindenféle furcsa érzés keveredésének képi kivetülése. Már nem tanuk vagyunk a filmben, immáron a néző nem csak megfigyel, hanem részese lesz a filmnek. A bakancsok csattogása a film végén, a kutyák ugatása és csaholása végül a bennünk lévő örök reménykedőt öli meg. Elpusztítja akár a csontokat a tűz, elkeveri vízzel, ahogy Saul a hamut. Egyszerre forr bennünk a düh és az áldott nyugalom, amely azért alakul ki, mert képtelenek voltunk tenni bármit is ez ellen a barbár tett ellen. Elfelejtjük önmagunk gyarlóságát, megpróbálunk továbblépni, de a film nem kegyelmez. Lövések dördülnek és tudjuk, érezzük, hogy itt ér véget a film. Saul fiát elvitte az ár, Sault pedig végül megváltották. Vége lett a közel másfél órás folyamatos barbár szenvedésnek, a hétköznapok végül véget érnek. A nap lenyugszik és a véget nem érő műszakozás, tetemek pakolása, az értelmetlen halálgyártás immáron véget ér. Ez pedig a legjobb kritika a modern társadalommal szemben. Képtelenség ennél forradalmibb eszközt használni arra, mennyire is hiábavaló életünk minden egyes mozzanata, mert képtelenek vagyunk felfogni azt az őrjítő halált, amely tombol körülöttünk. Hozzá adunk még pár évet és azon kapjuk magunkat, hogy immáron nem zsidók mennek el a füsttel, hanem civilizációnk utolsó bástyái omlanak le és el fog mindent pusztítani az áldott tűz, vége lesz a hétköznapok öldöklésének és Saulként tekintünk majd fiaink tetemének arcába, mosolyogván. Mert tudjuk, hogy utolsó erőfeszítésünkkel még megpróbáltunk tenni valami értelmeset. A megszállott ember civilizálatlan tetteinek mozgóképes megörökítése. Egy igazi holocaust film, amely a halált nem úgy kezeli, mint különleges megkapó dolgot az élet körforgásában. Hanem úgy, mint mikor blokkolunk a gyárban, felvesszük a bakancsunkat, majd egyenruhánkat és nemet mondva az életre szolgáljuk a hiábavaló halált. Nem csak Saul tette ezt, hanem a modern ember is. Véget ért már a sokkolás és a groteszk élettelen testek halmazának bámulása, a művészi világ így mutatja meg milyen egy halálgyár, és milyen annak felszabadult önpusztítása, amely az egyetlen választási lehetőség ebben az őrült izzó világban, a logika az ész érvek itt már nem működnek, meg kell próbálnunk kitörni.

A civilizált ember életének mindennapjai a Saul fiában lelhetőek meg, története erős, durva, ám behúzza a nézőt magam mellé. Szinte érezzük a bűzt, amelyet az izzó testek árasztanak magukból. Tegye mindenki a kezét a szívére, és mondja ki őszintén, tán nem ezt tesszük minden nap?

Napjában többször nézzük végig a terrort, amely végül teljesen bekebelezi lelkünket, és érzéketlenné tesz minket a hétköznapi halállal kapcsolatban. Egy hír, egy tábor, vagy egy lángoló város, menekültáradat esetleg özönvíz, teljesen mindegy, a modern ember morbid „látni akarása” és a közöny, ahogy viszonyulunk hozzá tulajdonképpen a Saul fiának igazi titka. Saul végül felébredt a négy hónapja tartó katatónk álomból. Az egyetlen kérdés, amely megválaszolatlan maradt: sikerült neki minket is felráznia kicsit?

Son of Saul (2015) - Trailer

Son of Saul - Trailer Music